Mit Olvassak?  -lányokra hangolva

Szent Johanna Gimi sorozat

   A történet egy -kezdetben- 14 éves lányról, Reniről szól, akinek naplóján keresztül betekintést nyerhetünk a Szent Johanna mindennapjaiba, és szerelmi életébe. Merthogy természetesen már első látásra beleszeret egyik osztálytársába, Cortezbe. A könyvek félévenként lebontva meséli el Reni életét és szenvedését. Összesen 9 kötetből áll (az utolsó félév két részes).

  A könyvet minden olyan lánynak ajánlom, aki szereti a romantikus történeteket (másképp miért is olvasnátok ezt az ajánlót). Hogy az egyik tanárom szavait idézzem: "A könyvet tipikusan három féle módon lehet olvasni. Aki még nem élt át viszonzatlan szerelmet, az rendkívül unalmasnak fogja találni. Aki épp most van benne, ő remekül együtt tud majjd érezni Renivel-együtt sír, együtt nevet vele-. És aki átélte, de már vége, ő nagyon jól fog szórakozni a szenvedésén."

   Én személy szerint egy ígéret miatt kezdtem el olvasni, de úgy volt, hogy csak az elsőt kell. Miután elolvastam a Kezdetet nem tudtam letenni. Persze az motivált, hogy "mindjárt összejönnek", de természetesen ez nem volt ilyen egyszerű. :(

    De minden jó ha a vége jó! Tehát ez a könyv nekem 10/9,5 pontot érdemel!

14 éves kortól

Bexi sorozat

   A történet egy 17 éves lányról, Budai Rebekáról szól, aki énekeskarrierje elején áll. 

  Rebeka egy gimis banda énekese addig, amíg ki nem posztolja barátja falára az első szólódalát, a Késtélt. A dal akkor született meg, amikor Beka háromnegyed óra után  úgy dönt nem vár tovább Gerire, aki nem előszőr felejti el találkozójukat. Bexi dala azonnalfelkapottlesz, így rátalál Körte, egy menedzser. A történet itt kezdizgalmassá válni, megtudhatjuk a popszár élet rejtett oldált, megismerjük Nagy Márkot, aki teljesen felborítja Bexi életét.

   A sorozatot azoknak ajánlom, akik meg szertetnék ismerni, A SRÁCOT!!!

   Mivel a történet elején a lány rengeteget nyavajog, -csak mert még nem ismerei Őt (Márkot)- ezért nekem 10/9 pontot érdemel. 

14 éves kortól

 

Kapcsolódó képek:

 Leiner Laura további könyvei:

  • ​Ég veled
  • Maradj velem (Ég veled 2. rész)
  • Akkor szakítsunk
  • Remek!
  • Ez is remek! (Remek! 2. rész)
  • Bábel
  • SzJG - Kalauz (említett könyvek, karakterek, kimaradt jelenetek)